Van-e nagyobb kihívás az autosportban mint a Dakar?

A válasz IGEN!

Az idén először induló (2005. december 26. 8:00) Budapest-Bamako (B2) verseny szinte minden tekintetben nagyobb kihívás elé állítja a résztvevőket.
A verseny közben megtett út nagyjából azonos a két rendezvényen, azonban, amíg a Dakar esetében csak bizonyos szakaszok számítanak bele az eredménybe, a B2 teljes távja. A verseny tehát hosszabb.
A Dakaron indulóknak nem kell mindenféle körülményre felkészülni – ez egy tereprally verseny, az egyes szakaszok között ráérnek „átdöcögni” a versenyzők. A B2 futamon a havas-jeges európai utaktól kezdve a sivatagi homokdűnékig mindenféle útviszony mellett teljesíteni kell a versenyzőknek.
A Dakarra nevezők teljes támogatást élveznek a szervezők részéről: sivatagi mentőkamion, műholdas kommunikáció, járművek hazaszállítása, stb. - ez mind benne van a nevezési díjban. A B2 futam résztvevőinek ezt mind maguknak kell megoldaniuk. Ha lerobbanunk a sivatagban, nem lesz segítség. A futam tehát egyben egy túlélő-verseny is egyben.

Miért vagyunk büszkék a Budapest-Bamako-ra?

Mert ez egy 100%-ban magyar szervezésű (nemzetközi) verseny, ami nehézségeiben, kihívásaiban méltó párja a Dakar-nak. Mindez teljesen önállóan úgy valósul meg, hogy nem kellenek hozzá dollármilliárdok, és több száz fős szervezőcsapat.
Függetlenül attól, hogy odaér-e mindenki, milyen problémák lesznek az út során; az, hogy ezt a versenyt egyáltalán össze lehetett hozni, már önmagában is nagy dolog.
A Budapest-Bamako 2005-ben először indul, legyünk büszkék rá!